AWS – Világposztolás – videopremier

Az AWS zenekar 2012. október 14-én debütálta legfrissebb magyar szerzeményét, melyhez egy kivételesen igényes, az MTV-n is sugárzásra kerülő klipet is forgatott, ezt szeretnénk most megosztani, amely a legújabb 4 számos magyar kislemez, a „Világposztolás” címadó dalára készült.

 “A zenekar történetében elérkezettnek láttuk az időt, illetve magunkat is elég érettnek ítéltük meg ahhoz, hogy egy komoly tartalomról, egy igazán fontos, mindenkit érintő folyamatról alkossunk véleményt és népszerűsítsük érveinket. A világposztolás egy olyan folyamat kezdete számunkra, mellyel szeretnénk a fiatalokat ráébreszteni az általuk vélt értékek valódi mivoltára. Az online világ, a virtuális tér, a közösségi oldalak, az anonimitás és a magamutogatás korunk teljesen természetes, hétköznapi velejárója lett. A „Világposztolás” üzenetével, arra próbáljuk ráébreszteni a következő generációt/ókat, hogy nyissanak a külvilágra, használják kevesebbet a virtuális valóságot és éljenek úgy, ahogy az emberek annak idején. A szimbólum, mely a klip közben többször is látható egy nyomatékosító jel arra, hogy „kapcsold ki!” és válassz más elfoglaltságot, amiből tanulhatsz, valódi emberek között lehetsz, valódi szerelmet találhatsz és valódi élőzenét hallgathatsz.”

Hivatalos weboldal:

http://awsmusic.net/

Facebook oldal:

http://www.facebook.com/awsofficial