Marathon – Húsz éve feloszlott banda új albuma a Top 5-ben!

A MARATHON ZENEKAR LEMEZE A MAHASZ SLÁGERLISTA ÉLVONALÁBAN!
Egészen különleges, soha nem látott esemény tanúi lehettünk a 10. heti hivatalos magyarországi slágerlistákat böngészve: a MAHASZ TOP 40 lista 4. helyén nyitott a MARATHON zenekar új albuma!
Az eset különlegessége, hogy egy 20 évvel ezelőtt, nagyon rövid létezés után feloszlott, a szélesebb közönség körében soha nem ismert, de láthatóan az eltökélt rajongók szívében mindvégig megőrzött zenekarról van szó.
Világszínvonalú, már 20 évvel ezelőtt is előremutató zenéjük messze kiemelkedett az akkori hazai zenei közegből, az idei Aréna-koncerttel
kettős jubileumot ünneplő kiváló szövegíró, Horváth Attila pedig legjobb formáját hozta; saját bevallása szerint ha 20 éve nem írja meg a Marathon szövegeit, lehet, hogy a később kirobbanóan sikeres Charlie-produkció sem születik meg. Nem véletlenül alakult tehát ki kultikus tisztelet és rajongás mindazok körében, akik akárcsak egyszer is meghallották a régi Marathon-dalokat…
A felújított, újragondolt, áthangszerelt verziók pedig kiválóan szólnak 2012-ben is, amint azt hallhattuk március 7-én az A38 hajón, amikor
egyetlen alkalommal, egyetlen koncert erejéig újra összeállt a csapat. (Amelyről a Rock-R Rádió is hírt adott előzetesen: http://www.rock-r.hu/?p=1861)
A nagy számú lelkes közönség nem csalódott; mind a helyszíni beszélgetésekből, mind az utólagos hozzászólásokból (többek között a
zenekar hivatalos Facebook oldalán) átszűrődött, hogy különleges, megismételhetetlen, 20 éve várt élményben részesült mindenki.
Az eredetileg ’92-ben megjelent, azóta elérhetetlen nagylemez szinte minden száma vadonatúj, 2012-es hangzással, de az eredeti érzést,
hangulatot tökéletesen megőrizve szólal meg, kiegészülve nyolc korábban nem hallható, 2002-ben felvett, de soha meg nem jelent dallal, melyek egyesek szerint még a régieknél is jobbak!
A koncert alkalmából megjelent, elsőként ott kaphatő, “Időgép” címre keresztelt korong oly kelendőnek bizonyult, hogy a koncerten jelenlévő közönség közel 50%-a (Rekord!!!) meg is vásárolta azt, egészen a negyedik helyig repítve a MAHASZ hivatalos album eladási listáján.
Aki lemaradt az eseményről, ha élőben már nem is láthatja többé a csapatot, de a CD-hez szerencsére még hozzájuthat, akár rendeléssel a zenekar hivatalos Facebook oldalán vagy Budapesten a CD-pincében (Budapest, VII. Erzsébet krt. 37.) és a Rock Diszkontban> (Budapest, VI. Király u. 108.).